2010. június 27.

Nah miez?













Igen, egy újabb scrapbook! :) Már nagyon régóta megvan a Basic Grey Kioshi kollekciója, de eddig még nem igazán haladtam az új albumommal, meg a régivel se, mivel a nyomtatóból kifogyott a patron, így elég nehéz lett volna bármit is csinálni... Most viszont, a tegnapi fényképnézegetés után találtam ezt a képet, és annyira megtetszett, hogy eldöntöttem, mindenképpen kap egy kis "keretet", és a szobám dísze lesz. :)
Az alapja OSB lap. Mostanában nagyon megkedveltem az OSB lapra való scrapbookozást, elsősorban a vastagsága és keménysége miatt. (Lényegesen tartósabb, mint a kartonpapír.) Erre került egy egyszerű, rózsaszín lap, amit először formára vágtam, majd meggyűrtem, Distress Inkkel (Vintage Photo) és egy mezei bordó tintával tintáztam, majd üdítőskupakokkal kerek csillámragasztó-buborékokat nyomdáztam rá. A fotó rólam és a húgomról készült Zalakaroson, ennek kerete a Kioshi papírtömbből van, ezt Distress Toollal és a fentebb említett tintával öregítettem és csillámragasztóval pöttyöztem. A keret bal felső sarkában lévő virág Daisy Ds papírvirág, erre került tintázás és hajtogatás után a 2x2 centis tükördarab, ami egy üvegestől van. :) A bal alsó sarkánál felhasználtam a Kioshi miltonkapcsait és az anyukám esküvőjéről maradt művirágot. Masnit maradék kenderfonalból kötöttem, a számokat a Kioshi betűmatrica-készletéből ragasztottam, a rózsás-csipkés matricaszalagot pedig még a barátnőmtől kaptam a születésnapomra. Mindez ragasztás és tintázás után valahogy így néz ki:



Egyszerűen imádom! :) Nagyon hasonlít egy korábban anyukámnak készített scrapbook alkotásra, aminek az alapja szintúgy ez a rózsaszín lap, de ugyanakkor mégis teljesen máshogy néz ki, köszönhetően az utóbbi képen a piros és fehér dominanciának.



Tervezek még egy hasonló oldalt a Kioshiból, ugyanis van még egy ugyanekkora darab OSB-m, direkt erre a célra. :) De ahhoz már remélem, hogy lesz nyomtatóm is, ugyanis ahhoz mostani képeket szeretnék felhasználni. :)

2010. június 25.

Egy, megérett a...

Bizony, miután ma délben kézhez kaptam a törzslapomat, hivatalosan is kijelenthetem, hogy angolból érett vagyok. :)



77%, hu. :) Minden várakozásomat felülmúlta. Igaz, az ötösnek jobban örültem volna, de tudom magamról, hogy angolból reménytelen eset vagyok, így ez így is nagy teljesítmény... Nemtudom, valahogy az orosz jobban megy. (Talán mert azt szeretem is?)
Kettő. Művésztábor letudtával (aminek a kiállítására az érettségi miatt el se tudtam menni...) le is tudtam eddigi kötelességeimet, és büszkén jelenthetem be, igen, itt is elkezdődött végre a nyári szünet. Az utóbbi inaktivitásom sajnos ez utóbbiaknak, meg annak a pár megrendelésnek volt köszönhető amik az utóbbi hetekben érkeztek. (És amiket sajnos nem fotóztam le... :/ ) Úgyhogy remélem ezután több időm lesz kreatívkodni, főleg mivelugyanis tele vagyok alapanyagokkal meg ötletekkel. :)
Először is, vettem 2 féle ruhafestéket (türkizt meg korallszínűt), ugyanis eldöntöttem, hogy elkezdek ismét batikozni. (Feltéve, ha megtalálom a festékeket... :"D) Najó, nemcsak ilyen indokok vezéreltek, hanem az is, hogy megláttam az Eldorádóban egy ládát, tele Kolumbusz ruhafestékkel. Nem bírtam ellenállni, elcsábultam...



Ezt a Kreatív Café oldalán láttam, és szeretnék ehhez hasonlót elkészíteni, annyi változtatással, hogy megpróbálok a koncentrikus csomózással Mickey egér fejet csinálni. :)) (Nah Balázs, egy mesepólót?)
Másodszor, vettem egy kitűzőt ma az egyik szegedi turiban. A turi érdekessége, hogy van a pultnál egy hatalmas kosár, tele leszakadt, műhibás csatokkal, ékszerdarabokkal, amiket potom pénzért lehet megvenni. Ott találtam egy kitűzőalapot, amire fel volt függesztve 2 medál: egy lila-türkiz csillogó patkó, meg egy tányér tükörtojással, baconnel, arról lelógva pirítós, csésze és kiskanál. :D Elsősorban a reggelizőszettes medál volt az, ami miatt aztmondtam hogy oké, ezténmost elviszem, mert nekem KELL. Aztán miután kifizettem érte a "csillagászati árat" (200 Ft), utána jutott eszembe, hogy gyurmasütivel csinálok a kitűzőalapból egy nagyon csajos kitűzőt. :) Egyelőre nem árulom el, milyet, mert úgy odavan a meglepetés, de idővel az elkészült ékszert remélem sikerül feltennem ide. :)
Tovább folytatva az ékszertémát, ma kaptam a keresztszüleimtől egy kisebb csomag ékszeralapanyagot. Van benne 3 nagy tégely csillámpor, ugyanis a cégüknél rendelnek és csomagolnak csillámport, ezért úgy gondolták, hoznak nekem belőle, hátha jólesz a gyurmázáshoz. Nagyonjók! Van szivárványos lila, szivárványos zöld meg hologrammos ezüst színű csillám is. Már alig várom, hogy kipróbálhassam őket. :) Emellett kaptam hologrammos, lyukasztott elemeket. (kört, ellipszist, tüskét) Ezeket láncszemekkel fel lehet szerelni karkötőre, fülbevalóra, de így önmagukban is nagyon szépen mutatnak. :)
Nem tudom, ismeritek-e a Florence and the Machine nevű indie-formációt, de én az utóbbi napokban eléggé rájuk vagyok kattanva. A Rabbit Heart című számukat megnéztem videóklippen, és teljesen beleszerettem Florence virágkoszorújába. El is döntöttem, hogy én is csinálok magamnak hasonlót, fehér habrózsából, drótból meg gyöngyszalagból. :) (Fotózáskor még jóljöhet majd.)



Tegnap este volt nálunk a Szentiván-éji tűzugrás, ezen belül rendeztek különféle kézműves foglalkozásokat és vásárt is. Mi is kimentünk Tibivel, és el is adtunk 2 kisebb karkötőt, egyiket az én epertortámmal. :) Sajnos az ékszerekről így egyben nem készült kép, de a tűzugrás momentumát keresztapukám megörökítette. (És amint az a képen látszik, a cseresznyés cipőm is megérkezett. :)



Nagyon sok mesélnivalóm lenne még, milyen ihletet kaptam anyu karkötőjétől és a fagyiktől... De minderről mesélek legközelebb, ha már alkottam valamit. :)

2010. június 16.

Cseresznyéslány - kicsit off

Ma semmi frissel nem szolgálhatok sajna, csak megrendelésem van, de az bőven, meg művésztábor és szóbeli tételek, szóval most ezek az elsők... De addig is, egy kis lazító bejegyzés. :)
Van cseresznyés kardigánom! Az úgy volt, hogy ebédszünet volt a táborban, és mivel jobb dolgom nem volt, és untam az első emeleti fülledt rajztermet kimentem az utcára. Utána eszembejutott, hogy az Angexben pont ma a legolcsóbb minden, és bementem. Rögtön beleszerettem... Egyszerűen nem lehetett otthagyni. Maxikardigán, lila, ráadásul cseresznyés, és váltott színű, szív alakú gombjai vannak... Imádom! Ráadásul pont most rendeltem egy cseresznyés Vans slipon-t, szóval, lesz mivel hordanom... :)
Utólag belegondolva, nálam valahogy mindig volt valamiféle rajongás a gyümölcsök körül. Ugye, a jelem is szilva volt az oviban, amit bár akkor nem szerettem, a lila-imádatom azt hiszem ebből eredeztethető. Ráadásul azt mesélték keresztanyuék, hogy csak akkor tudtam egy időben elaludni, ha az ő gyümölcsös pólóját az ágyamba akasztották...
Aztán, a húgom eper-jelének köszönhetően jött az epermánia. Csat, hajgumi, fülbevaló, kitűző, körömreszelő, csak hogy néhányat említsünk... Aztán most meg a cseresznyék: cseresznyés póló, öv, fülbevaló, aztán most kardigán, cipő... (A megkopasztott cseresznyefát nem számítva. :)
Úgy látszik, nem tudok kikerülni a gyümölcsök bűvköréből... Nem is csoda hát, ha a kedvenc gyurmaékszerem az epertorta. : DD

Egy kép a kardigánról (sajna a minőség nem elsőosztályú - telefonnal fotóztam):

2010. június 15.

A Vörös Királynő

Büszkén jelenthetem be, hogy hosszas tervezgetés és munka után kész az első, saját terveim alapján elkészített ékszerem. :))
Már régóta tervezgettem ékszereket fejben, de legtöbbjük csak komolytalan ábránd maradt. Idén azonban, az Alice Csodaországban című film megnézése pár ruhavázlat mellett egy komolyabb ékszerre is inspirált.
Szerettem volna valami olyan ékszert, amiben egyszerre van jelen a mese világa, a fiatalság, bohóság és a nőiesség is. Alice karakterében úgy éreztem nincs túl sok nőiesség, ezért a Vörös Királynő ruháit és ízlésvilágát vettem alapul. Fejben valami sötétebb, hosszú nyakláncot képzeltem el, piros, szív alakú gyöngyökkel, hozzájuk finomabb, gyöngyházfényű teklagyöngyök és fekete gyöngyök ellensúlyozásként. A lánc színében a bronzot választottam, mivel úgy éreztem, sem az arany, sem az ezüst nem illene színvilágában a filmbeli Vörös Királynő ruhatárához. A mintája pedig egy igen érdekes minta, ami becsavarva spirált ad, csavarás nélkül pedig egy különleges, egymásba fonódó láncmintát. Erre a 80 centis láncra került egy 22 centis átvezető lánc, közel a lánc aljához. Az átvezető láncra kerültek a halványrózsaszín, illetve a fekete gyöngyök, az alsó részre pedig különböző, szív alakú gyöngyök és két bronz medál, egy kulcs és egy lakat. A lánc csavaros kapoccsal zárul, azonban a hosszúsága miatt akár bele is lehet bújni, nem kell folyton csavargatni.
Pár fotó róla, lapon és a nyakamban is:











Természetesen a munka oroszlánrésze a barátom, Tibi érdeme, én a legtöbb esetben csak a számat jártattam, mutogattam, számoltam meg szerelőpálcára húzgáltam a gyöngyöket. ^^ Úgyhogy köszönöm Neked, hogy segítettél ezt elkészíteni! (Mégha sokszor fárasztóak is voltak a magyarázásaim. :)

2010. június 14.

Régiségek

Már jóideje lefotóztam az összes, lelakkozott művemet, de eddig még lusta voltam felrakni őket. :$ Úgyhogy, mivel most más friss nincs, ezekkel kell beérnetek. :)



Az első adag igazán szép muffinjaim. :) Mentás, répás, csokis-epres és vaníliás.^^ A csokis-epres ráadásul az enyém. Imádom! :)



Türkizkék-rózsazsín masnis óriásmuffin, Szabina tulajdona :)







Epres-tejszínhabos töltött keksz alakú óriásgyűrű, magában és a kezemen is, a hozzáillő medállal.



Vaníliás-tejszínhabos magnum, cseresznyés lágyfagyi, vaníliás tejshake és cseresznyés milkacsoki-fülbevalók :)))









Az angol szerelmeseinek: hamburger-menü amerikai módra, szedres fánk, és reggeliző-fülbevaló angolosan. : D



Főlebb a kisebbek kedvében járva készítettem próbajelleggel 2 darab áfonyamuffinos hajcsatot. Nekem is van egy, nagyon aranyos! :)



A Harry Potter ihlette, retek alakú fülbevaló. Luna Lovegood rajongóknak kötelező darab!



Fehércsokiba mártott eper. A fehércsoki rész világít!



Pacman idén lett 30 éves, ezért tiszteletem jeléül készültek ezek a darabok. És ha már retró, akkor bakelitfülesek, csillogó strasszokkal, a diszkók hangulatát idézve, valamint világítós, kétsoros görkorcsolya:





És végül, de nem utolsó sorban a mai kor legújabb vívmánya: digitális fényképezőgép lcd-kijelzővel, igazi fotósoknak. :)

2010. június 13.

Lakkozás előtt...

Nembírtam ki, hogy ne fotózzam le a mai nap "gyümölcseit". (Márcsak Zsófi miatt is.) Szóval, íme pár kissé sötét, de sokat sejtető fotó a "sütijeimről". ^^





Vásárnap

Túl vagyok a második vásárnapomon. (vasárnap-vásárnap - tudtátok hogy ez utóbbiból lett a vasárnap?) Kissé nehézkes volt a kelés a tegnapi ballagás és a későn fekvés miatt, de állítom, megérte. :) Megismertem egy tündéri lányt, akinek az anyukája múltkor látta az ékszereimet, ezért szólt neki, hogy nézze meg őket. Mint később kiderült, egy fiatal divattervezővel van dolgom, aki ráadásul meg is hívott az iskolájuk divatbemutatójára. Nagyon várom már, ugyanis divatbemutatót eddig még csak tévében láttam, élőben sosem. Remélem hogy lesz lehetőség a fotózásra is, mert akkor elviszem öreg masinámat és kattintok egy párat vele. :)
Más. Kicsit megcsappant a készletem (nem kell kétségbeesni, azért még mindig rengeteg ékszer van raktáron :D), ezért ma nekiálltam egy kicsit gyúrni. :) Egy teljes hetet kellett ígyis kihagynom a ballagás és az azt övező előkészületek miatt, így úgy éreztem jár nekem a pihenés. Készítettem két csokibonbont, amit gyűrűalapra ragasztok majd fel (epres és kókuszos - nyami), 3 darab marshmallow-t (3 színű, csavart pillecukor, igazán kifejező magyar szót nem találtam rá), fülbevalónak és mobildísznek, plusz ezek anyagmaradékából sárga-rózsaszín-fehér márványos, kerek gyöngyöket (12 db). Aztán, hogy a kék vonalat erősítsük készült 8 darab mentás, strasszos cukorgyöngy, a vásári csíkos, kocka alakú cukorkák előtt tisztelegve, és az Alice-ékszerekhez egy pár kék strasszos teáscsésze teával, keksszel és 2-2 kockacukorral. Szóval mondhatni, igen termékeny napom volt, csak eddig még lusta voltam lelakkozni őket, ahogy az epertortákat is. :$ De ígérem, hogy megpróbálom behozni ezirányú lemaradásomat és igyekszem lakkozni és fotózni, akár mindkettőt egyszerre.
Még valami, mielőtt elfelejtem. A hét elején megláttam a hobbiboltban a kendergyár legújabb batikolt kenderzsinórját, ezért mérhetetlen lelkesedésemben nem csak azt vettem meg, hanem másnap vettem hozzá a hobbiboltban kerek fülbevaló-alapokat, amiket utána, technokollal bekenve betekertem a kenderzsinórral. Persze, ez még csak tesztverziónak készült, de gondolkozom azon, hogy a jövőben esetleg ne csak gyurmával, hanem ilyen fa-kender alapú ékszerekkel is foglalkozzak. Szerintetek?





(Megj.: A bal oldali készült hamarabb.)

2010. június 8.

Eperszezon

Ha már úgyis szezonja van az epernek, íme egy kosár epertorta! :)

Először is, a képek, amiket ígértem. Sajnos ennél jobban nem tudtam lefotózni a tortát, de a lényeg, hogy valami ilyesmi rózsaszínt kell elképzelni. (A valóságban ennél azért sokkal élénkebb.) A mobilfüggő pedig, új helyén, a telefonomon fityegve.^^





Úgy vettem észre, hogy az első jól sikerült tortámnak, a csokis epertortának igen nagy keletje van. Már a képen is látszik, hogy a húgom benyúlt belőle egy párral, ma azonban a rajztanárának is vitt belőle... Így már csak egy darab maradt. Szóval, aki még kér a régiből, az feltétlenül jelezze, ugyanis éppen most sül a sütőben egy másik fajta epertorta. :) Ez egy kicsit más, de legalább ugyanolyan, ha nem szebb, mint az előző! (Ezt bátran állíthatom. :))

2010. június 7.

Nyalókamánia

Mostanában teljesen rabja lettem a nyalókáknak, ezért készült belőlük rengeteg darab. :) Volt még egy szedreshez hasonló fülbevaló is, málnásba, de azt még a piacon elhappolták, mert nagyon ínycsiklandó volt. :)) Emellett vettem függőt, szóval mostmár kész a mobildíszem. ^^ Olyan, mint a szedres füles, csak lekicsinyítve és strasszokkal díszítve. Holnap majd lefotózom, de ma már nincsen erőm többhöz, szóval ennyivel kell beérnetek.



A kedvenceim, a "barátságnyalókák", ahogy én nevezem őket olyan jól sikerültek, hogy megérdemelnek egy külön képet is:



Ja, a mai napon, egyelőre díszként, tesztjelleggel varrtam egy tortaszeletet. :) Az anyaga filc, amit vattával tömtem ki, a szélén maradék szatén- meg egyéb szalagot használtam föl, a végén gyöngyöt varrtam fel rá és egy szem eperrel díszítettem. :) Nagyon jól néz ki! Legszívesebben beleharapnék. :) Ebből kiindulva úgy döntöttem, hogy a jövőben megpróbálkozok ilyen tortás kalapka készítésével. Szerintem aranyosan nézne ki.



A színe sajnos ebben a fényben nem tökéletes, de holnap igyekszem ezt is szebben lefotózni.

2010. június 6.

Piac - első élmények és tapasztalatok

A ma délelőtt alkalmával életemben először piaci eladó voltam. :) Régóta készültem már rá, hogy eladjam az ékszereimet, ezért ma reggel fél 7-kor felkeltünk, és apuval meg a hugival együtt bementünk a makói piacra. Kaptunk egy padot helypénz ellenében, amire kirakhattam a portékáimat, amiket utána kínálgattam. Nem mondom azt, hogy meggazdagodtam (2 pár fülbevaló és barátom egyik lánca kelt el), de tapasztalatnak mindenesetre jó volt. Nagyon élveztem! Persze az egy helyben állás nem volt kellemes, meg volt pár ember aki nem volt kedves, de nagyon sokan köszöntek, beszélgettek velem, még ha nem is vásároltak, és ez igazán jól esett. Főleg a gyerekeknek tetszettek nagyon, egy kislány mindet megtapogatta (alig bírták a szülei elvonszolni onnan, a nyalókákba teljesen beleszeretett! :), egy kisfiú pedig amikor meglátta őket rámkiáltott, utána meg mosolyogva integetett. Aranyos volt! :) Meg az idősebb nékikék között is voltak nagyon kedvesek. 2 idős hölgy például megkérdezte, hogy ugye legközelebb is jövök, mert akkor szeretnének csokis és fényképezőgépes fülbevalót. :)) Szóval a tapasztalataim pozitívak voltak, meg a helypénz ára is visszajött, amiből vettem is kapásból 4 fejpántot. Nagyon egyszerűek, ezért szükségük van egy kis édességre. :) Meg majd akarok pici mobilfüggőket csinálni, egyelőre nyalókásat, amiből már nekem is van egy szedres, csillogós példány. :) Plusz, a tesóm vett egy csomó műanyag hangyát és pókot, és mondta, hogy a hangyákkal együtt csináljak sütis kulcstartót. Vicces mi? :)

U.i.: A volt rajzszakkörtanárom meglátta az ékszereimet és felkért, hogy jövőre a kreatív táborát vezessem vele együtt én. Gyöngyözős és gyurmázós tábor lesz. Nem semmi, mi? :))