2011. március 23.

Nyílt nap, kalitka, rikkancs, miegymás

Mostanában igen sűrűn és tartalmasan telnek a napjaim, és persze nincs hiány az ékszerekből sem. :) Ezekből azonban egyelőre nem mutatok, mert a bemutatásukat szombatra, az első blognyíltnapra tartogatom.

Egy nagyon kedves ismerősöm döbbentett rá, hogy az internet nem minden: annak ellenére, hogy megnézzük az elkészített ékszerekről előre beállított elrendezésben készült képeket, még nem biztos, hogy hogy teljesen a magunkévá tudjuk tenni azokat. Ahhoz, hogy igazán "rátaláljunk", lehet, hogy egy érintés, egy közelebbről való megvizsgálás segíthet hozzá. Az ötletadó lány maga is azt kérte, hogy személyesen vigyem el bemutatni az ékszereket neki és a barátnőinek: úgy talán ők is hamarabb rátalálnak a kedvencünkre.

Ez a gondolat igazán szöget ütött a fejemben, főleg azért, mert én magam is nagyon szeretek "tapogatózni". Gyakran, ha anyagot keresek az aktuális varrott virágomhoz a boltban az első, amit az anyag és a szín után leellenőrzök, az a tapintás; saját negatív tapasztalat alapján is megtanultam, hogy attól, hogy valami szaténnak van írva és szép a színe még lehet teljesen használhatatlan a minőségét tekintve. Persze, az utóbbi időkben főleg neten vásárolok, és ott a szememre kell hagyatkoznom; de az igazán jó vásárlás egyik alapja tényleg a kézzel való érintkezés, a "sajátommá válás".

Éppen ezért gondoltam úgy, hogy a blognyíltnap igazán jó lehetőség azok számára, akik már ismerik/még nem ismerik az ékszereimet, de szeretnék őket megismerni; és mindazoknak, akik eddig csak a képeken látták őket, de nem foghatták/érinthették meg azokat. Elsősorban a Szegeden és környéken élőknek kedvez a helyszín, ugyanis a nyílt nap a Dugonics tér 2.-es szám alatti Dugonics Cukrászda egyik belső helységében kerül megrendezésre 2011. március 26-án, délután 3 órától, melyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. (Az esemény facebook-oldala)

A másik dolog egy örömhír: Vadjutka Közös mese játékában, melyet lentebb ajánlottam is, én lettem a szerencsés kiválasztott, aki egy általa készített nyaklánc boldog tulajdonosa lett. :) A nyaklánc gyönyörű, még sokkalta szebb, mint a képeken, úgyhogy itt is szeretném még egyszer megköszönni azt. Emellett pedig csatlakoztam a Vadjutka Rikkancs-programhoz, melynek keretein belül partnerként reklámozom Vadjutka blogját.

2 megjegyzés:

soledad írta...

Gratulálok a lánchoz! :)
És sok sikert a nyíltnaphoz!:)
Hajrá Zsófi!

Monessa írta...

Én is gratulálok! Ma találtam rád. Tetszik a blogod és alkotásaid!:))

Megjegyzés küldése